Nem csak a férfi dolga!

Nem csak a férfi dolga!

Az ingerlő játékokra gyakran úgy tekintenek, mint ami a férfi dolga, csakis az ő dolga, hisz neki kell a párját izgalomba hoznia. Az is közhiedelem, hogy a férfinek nincsen, vagy ne is legyen szüksége erre, mert az igazi férfi mindig akcióra kész. Pedig nem kevés férfi is élvezi a kényeztetést, izgatást. Akár a közös fürdés, törölgetés, testápolózás is lehet természetes ráhangolódás a szerelmeskedésre. Fontos, hogy játékosan, incselkedve, meghitten foglalkozzanak egymással! A nők általában rosszul tűrik, ha azonnal a csiklójukat, hüvelyüket ingerlik, ilyenkor úgy érzik, kihasználják őket. A csókolózás után a simogatással folytassák! Élvezzék a bőr melegét, az izom tapintását.

A bőr a test legnagyobb felületű érzékszerve. Fejleszteni lehet a figyelem kifelé és befelé történő irányítását. Az egyik az örömadás képessége, a másik pedig az, hogy ez belül milyen érzéseket vált ki. A partner aktív izgatása nemcsak azért kell, mert a másikat fel akarjuk izgatni, hanem mert ez önmagában is izgalmas és izgató. A partner testének simogatása, érzékelése visszaáramlik az ujjhegyein át. A figyelmünk irányítása mentális munka, felváltva figyelhetünk befelé és kifelé. Van egy másfajta figyelem is, amikor az izgatás hatása vált ki bennünk is izgalmat. Ha a gyönyör adása hatásos, és látjuk a párunkon az izgalmat, ez ránk is visszahat.

Az előjáték módjai, technikája már hasonló a pettinghez, az ott leírtak előjátékként is alkalmazhatók, így a manuális, az orális sőt az anális izgatás is. Alapelv a másikra való figyelés, fontos még a jó ritmus eltalálása. Így lehet, hogy nem is a testrész vagy a mód az, ami nem tetszik a partnernek, hanem az időzítés! Érdemes kicsit később visszatérni ezekre a direkt helyekre. Nem lehet egyértelmű időtartamot sem írni, bár nagy általánosságban azt szokták mondani, hogy az előjáték legalább 20 percig tartson. Persze, ha a pár hangulata olyan, hogy 10 percre van mindkettőjüknek igénye, akkor ehhez kell igazodniuk, nem az “okos” könyveknek, cikkeknek engedelmeskedni! Az aktus kezdete tehát az aktuális helyzettől, a jelzésektől függ, csak értsük meg ezeket a jeleket.

Mikor nyűg az előjáték?

Sok férfi most azon tűnődhet, hogy ha az előbb olvasottak igazak, akkor az ő barátnőjük mért nem élvezi az előjátékot, mért sietteti az aktust? Ha a nő magát a szeretkezést élvezi, akkor arról lehet szó, hogy már olyan izgalmi állapotban van, hogy a befogadásra, a szeretkezésre vágyik, a test összeolvadása okozza a gyönyört számára. Általában ez a ritkább, inkább az a jellemző, hogy a nő, bár nem élvezi a szexet, mégis a lényegre tereli a fiút. Ez abból ered, hogy a nő elfogadja a szex létét, ezért nem utasítja el, csak az előjátékot. Legyen jó a párjának, ne húzódjon el az idő, és főleg őt ne is simogassa a férfi! Az előjátékhoz, az erotikus kényeztetéshez meghitt, bensőséges hangulat kell. Ha a pár erre valami miatt képtelen, ha pl. a nő haragszik a párjára, érzelmileg eltávolodott, akkor az intimitásra való képesség sincs meg. E nélkül pedig nyűg az izgató simogatás, csókolózás. Ez férfire is igaz, csak náluk még egy tévhit is létezik, mint ahogy már az elején írtam, hogy nekik ez nem fontos, nem férfias dolog!

Mikor kell az utójáték?

Az utójátékkal kevesebbet szoktunk foglalkozni, és kisebb is a hangsúlya. Ettől függetlenül ennek is megvan a miértje és a módja.

Ha a szerelmeskedés teljes, kielégítő mindkét fél számára, akkor az utójáték nem is olyan fontos! Igazán nem is kell sokat tenni ilyenkor. Elég egy összebújás, egy szájra puszi, pár szó. Nagyon kiábrándító tud lenni viszont, ha valamelyik fél az aktus után nyomban kirohan a fürdőszobába, és sürgősen mosakodni kezd – néhány perc után azonban az egészségünk érdekében fontos lenne. Az is zavaró, ha azonnal kipattan az ágyból, és öltözködni kezd. Az pedig kihasználtság érzést válthat ki, ha a párunk az orgazmus után nyomban hátat fordít, és már horkol is! Ha viszont a nőnek nem volt kielégítő valami miatt a szeretkezés, akkor sokkal érzékenyebb az utótörténésekre. Ilyenkor fontos számára a megerősítés, hogy jó volt vele, hogy jó nő stb. Egy nőt kevésbé keserít el az orgazmus hiánya, mint a rossz hangulat, a meghittség hiánya. Ezért is fontosak a szeretkezés utáni történések, intim összebújás, érzelmek kimutatása. Ha a kapcsolat bizonytalan, ha valami történt a pár között, ha érzelmileg valamelyik fél nem biztos a másikban, akkor is megnő az utójáték jelentősége. (Forrás: PatikaMagazin, Bede Zsuzsanna)



Comments for this post are closed.

Mit tegyünk azért, hogy jól aludjunk? Mindent elárult a szakértő!

Sokszor kevés figyelmet fordítunk arra, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat, ami a mai, rohanó világban egyre általánosabb …

Lásson tisztán velünk!

A Látás Hónapja októberben megrendezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének...

A szívinfarktus előjelei

Kockázati tényezők: magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a dohányzás, mozgásszegény életmód …

Mi az allergiás nátha?

Az allergiás nátha (rhinitis allergica) az orr- és melléküregek nyálkahártyájának allergiás reakciója különféle …

Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő …

A Benyovszky Orvosi Központ és a Magyar Vöröskereszt együttműködése

A népegészségügyi igények alapján szűrővizsgálatok bővítésével, az egészséges életmód, az egészségtudatosság …