A prosztatarák kialakulása

A prosztatarák kialakulása

A prosztata magyar nevén dülmirigy a hólyagalap és a medencefenéki izomzat között elhelyezkedő mirigyes szerv, amely körülveszi a húgycső felső szakaszát. Normál esetben 20 gr tömegű, gesztenye nagyságú szerv. A kutatások szerint ez a betegség általában hosszú évek alatt alakul ki, észrevétlenül, tünet és panaszmentes betegekben. Keletkezésének okát nem tudjuk, de rizikó tényezőnek számít a kor előrehaladása, tehát idős korban gyakori, 90 év felett szinte minden betegnél kórbonctanilag kimutatható. Idejében, azaz még a tünetek megmutatkozása előtt felfedezve jól gyógyítható, ezért nagy jelentősége van a szűrővizsgálatoknak!

A betegség pontos oka nem ismert, hátterében több tényező szerepe is kimutatható. Az életkor az egyik legfontosabb rizikótényező, a korral nő a kockázat is. A hormonális okokról sem szabad elfelejtkezni. Annyit már tudnak, hogy a tumor csak tesztoszteron jelenlétében tud kifejlődni és növekedni. Az étkezési szokások szerepét bizonyítja, hogy a zsíros, rostokban szegény, sok vörös húst tartalmazó étrenden élők veszélyeztetettebbek. A prosztatarák a betegség korai stádiumában, amikor még sikerrel meggyógyítható, általában teljesen tünetmentes. A betegségre utaló korai tünetek nincsenek, ezért gyakran már csak az előrehaladott, teljes mértékben nem gyógyítható meg, csak kezelhető esetben figyelhetők meg.

A betegség korai felismerésére az 50 év feletti férfiak rendszeres urológiai vizsgálata ad lehetőséget. A fizikális vizsgálat során az orvos a végbélen keresztül tapintja ki a dülmirigyet (végbélen keresztüli prosztata-tapintás - RDV (rektális digitális vizsgálat). A szövet keménysége, a prosztata egyenetlensége és asszimetriája daganat gyanúját veti fel, amit tűbiopszia elvégzésével tisztáznak. A szövettani eredmény a tumor típusát is megadja, feltéve, ha sikerült megfelelő helyről venni a szövetmintát. 

Pácienseink számára elérhetőek intézményünkben azon szakterületek is, amelyek a gyógyulást elősegíthetik. Ne habozzon, jelentkezzen be most szakrendelésünkre!


Online bejelentkezés felnőtteknek



Comments for this post are closed.

Mit tegyünk azért, hogy jól aludjunk? Mindent elárult a szakértő!

Sokszor kevés figyelmet fordítunk arra, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat, ami a mai, rohanó világban egyre általánosabb …

Lásson tisztán velünk!

A Látás Hónapja októberben megrendezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének...

A szívinfarktus előjelei

Kockázati tényezők: magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a dohányzás, mozgásszegény életmód …

Mi az allergiás nátha?

Az allergiás nátha (rhinitis allergica) az orr- és melléküregek nyálkahártyájának allergiás reakciója különféle …

Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő …

A Benyovszky Orvosi Központ és a Magyar Vöröskereszt együttműködése

A népegészségügyi igények alapján szűrővizsgálatok bővítésével, az egészséges életmód, az egészségtudatosság …