Szégyenlős férfiak – hölgyeknek a férfigondokról

Megfigyelte-e már, kedves hölgyem, miként pisil az Ön férje?  Már úgy hátulról. Ha a vizelet hangja, az úgynevezett csurgáshang csekély,  és  kedves párja az intim művelet közben esetleg fél kézzel a szemben levő falnak támaszkodik, érdemes még jobban figyelni.  És meg is kérdezni  tőle, hogy nincsenek-e  más gondjai. Például: fájdalomérzet  az ürítés közben,  esetleg  a vese vagy a prosztata környékén érzékenység,  talán túl gyakori vizelési inger?

Törekedjünk az őszinte válaszadásra, és ne restelljünk továbbra sem érdeklődni.  A nők szégyenérzékénél csak a férfiaké erősebb – állítja sok gyógyító, akiknek a megelőzésben szerzett tapasztalatai  igazolják az állítást. Míg a hölgyek körében  az orvosi vizsgálathoz  szükséges  szégyenérzet jóval csekélyebb – igaz, kislánykoruk óta rendszeresen járnak nőgyógyászhoz, addig a férfiaknál a szemérem tájékának a feltárása, még orvosi vizsgálat esetében is, jóval komolyabb gátlásokkal jár. Pedig a férfiaknak is hozzá kell szokniuk: úgy 40- 45  éves kortól  évente legalább egyszer, ötven év felett még sűrűbben, hogy urológiai  szűrővizsgálatnak vessék alá magukat. Dr. Varga Imre urológus szakember, a Benyovszky Orvosi Központ főorvosa megerősíti:  nem csak akkor kell orvoshoz fordulni, ha már valami fáj, vagy egyéb tünet jelentkezik.  Az urológiai szakterületen különösképpen igaz:, a rendszeres szűrővizsgálatok,  az időben karbantartott állapot nemcsak a megelőzés szempontjából fontos, hanem a szervezet számára nem érzékelhető, de a szakorvos által már észlelt negatív jelek, az időben felismert baj kezelésével időt – és gyorsan tegyük hozzá: életet nyerhetünk.

Pácienseink számára elérhetőek intézményünkben azon szakterületek is, amelyek a gyógyulást elősegíthetik. Ne habozzon, jelentkezzen be most szakrendelésünkre!

 



Comments for this post are closed.

Fáradtság, hízás, szapora pulzus? A pajzsmirigy-labor megmondja, miért.

A pajzsmirigy-labor korán jelzi az eltérést, segít megelőzni a szövődményeket (pl. szívritmuszavar, csontritkulás, …

Jóindulatú szemkörnyéki elváltozások eltávolítása

A szemhéjon és a szemkörnyéken gyakran jelennek meg jóindulatú bőrelváltozások, nem csupán esztétikailag kellemetlenek, …

Jégárpa műtét – Mikor indokolt, hogyan zajlik és hogyan előzhető meg?

A jégárpa egy apró, gyulladásos csomó a szemhéjon, ami akkor jön létre, ha a Meibom-mirigyek kivezetőnyílása eltömődik. …

Angiológiai ellenőrzés az egészségesebb élethez

Az angiológiai ellenőrzés kiemelkedő fontosságú a szív- és érrendszeri egészség megőrzése szempontjából. Az …

Okos Bagoly – Szemészeti Szűrővizsgálat Iskolakezdéshez

Sok látásprobléma hosszú ideig rejtve maradhat, mert a gyermek nem mindig jelzi, hogy nem lát jól – egyszerűen ehhez …

Figyeljünk a testünkre, főleg nyáron!

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …