Dr. Csizmadia Éva belgyógyász

Orvos egyetemi éveim után a Szent János kórházban, kardiológiai belgyógyászati osztályon kezdtem dolgozni. Az osztályos munkám során kardiológiai és belgyógyászati betegeket láttam el. A non invazív kardiológiai kivizsgálásban szereztem gyakorlatot. Belgyógyászati szakvizsgát 1992-ben tettem le.Gyermekeim megszületése után…

Szmogriadó az országban

Az alábbi cikket fontosnak tartjuk közre adni, mert a szmog mindennapjaink közös ellensége. Komoly megbetegedések forrása, többek között a levegőszennyezettség emelkedésével csökken a szív alkalmazkodóképessége, vagyis beszűkül a pulzusszám variábilitása; erős szennyezettség esetén emelkedik a vérnyomás, csökken…

Vesemedence-gyulladás

Vesemedence-gyulladásnak (pyelitis) nevezzük a vesemedence nyálkahártyájának fertőződését, amely súlyos, elhúzódó esetben a fertőzés a vese állományára is ráterjedhet (pyelonephritis). A betegség gyakran előfordul csökkent védekezőképességű egyénekben, így cukorbetegekben, kemoterápiás kezelésben részesülő daganatos betegekben. Rizikótényező továbbá a húgyutakban…

Mi van a vérében?

Még nyaralás előtt nézesse meg vérképét és az eredményről kérje ki belgyógyász szakorvosunk véleményét! A szűrőcsomagunk segítségével, akár korai szakaszban is felismerhetővé válhatnak a különböző betegségek, így ennek köszönhetően, azok még jól kezelhetőek, vagy akár visszafordíthatóak lehetnek!…

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …