Új lehetőségek a rákgyógyításban – Magyarországi kutatások

Új lehetőségek a rákgyógyításban – Magyarországi kutatások

Uj-lehetosegek-a-rakgyogyitasban
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. kutatásaira, a deutériummegvonásra épülő gyógyszerfejlesztésnek ugyanis lehet fontos szerepe a megelőzés és a gyógyítás területén egyaránt.

A rengeteg és fontos részsiker mellett nincs még meg a rák igazi és általános ellenszere – vélekednek az onkológiai szakterület mértékadó egészségügyi szakemberei. A sikertelenség okait elemzi a The Wall Street Journal az egyik februári számában: a cikk írói a klinikai vizsgálatok gyorsítását, új technológiák bevezetését sürgetik, mert véleményük szerint „túl sok beteg számára nincs semmilyen kezelés, miközben új lehetőségek vesztegelnek a laboratóriumokban”.

A The Wall Street Journal 2015. február 3-i számában (What Failed, the New Cancer Treatment or Regulators?) részletesen elemzik a jelenkori daganatellenes gyógyszerfejlesztések elismert kudarcát. Példaként olyan klinikai vizsgálatot említenek, amelyben az új célzott készítményre a kezelt hólyagdaganatos betegek 90%-a egyáltalán nem reagált, és mindössze egyetlen beteg állapota javult. Azon túl, hogy a kipróbálásra kerülő készítmények 90%-a hatástalan vagy hatékonyságuk csekély, az amerikai gyógyszerhatóság (US Food and Drug Administration, FDA) az eddig engedélyezett ún. kináz gátló gyógyszerek között elfogadhatatlanul magas toxicitással találkozott. A legújabb célzott terápiák klinikai kipróbálásai újabb kudarcokat jeleznek. A The Wall Street Journal cikk szerzői a klinikai vizsgálatok gyorsítását, új technológiák bevezetését sürgetik, mert úgy vélik, hogy „túl sok beteg számára nincs semmilyen kezelés, miközben új lehetőségek vesztegelnek a laboratóriumokban”.
Magyarországon is szükséges lenne az őszinte helyzetértékelés, nagyobb szakmai nyitottság és támogatás szükséges azoknak a hazai kutatóknak és fejlesztőknek, akik évtizedek óta jelen vannak a tudományos életben, küldetésüknek tekintik, hogy változtassanak, javítsanak a jelenlegi helyzeten. A rákkutatást figyelő elemzők, illetve számos nemzetközi kutatás szerint érdemes figyelni a magyarországi kutatásokra is. Például a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. kutatásaira, a deutériummegvonásra épülő gyógyszerfejlesztésnek ugyanis lehet fontos szerepe a megelőzés és a gyógyítás területén egyaránt. A társaság tudományos eredményei tavaly bemutatkozhattak a világ legjelentősebb rákkongresszusán (AACR Annual Meeting, San Diego), és a HYD vezető kutatója, dr. Somlyai Gábor, Svédország vezető orvostudományi intézetébe, a Karolinska Intézetbe is meghívást kapott. Az idei év elején jelent meg a Tumor Cell Metabolism (ISBN 978-3-7091-1823-8) című könyv a Springer-Verlag Kiadó gondozásában, mely korszerű áttekintést nyújt a daganatos sejtek anyagcseréjéről. A magyar rákkutatás jelentős szakmai elismerése, hogy a nemzetközi szakemberek, elismert tudósok mellett a magyar kutatók tudományos eredményei is bekerülhettek a könyvbe. A zárófejezet, melyet Boros G. László, a Kaliforniai Egyetem (UCLA, Los Angeles) professzora állított össze, és melynek társszerzője dr. Somlyai Gábor is, azt a legújabb metabolomikai módszert ismerteti, amelyet az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) és a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. is használ kutatásai és gyógyszervizsgálatai céljára. Az FDA gyógyszer-hatástani kutatási központja olyan eljárásként ismeri el a UCLA, SiDMAP és HYD közös kutatási módszerét, mely megbízhatóan jelzi egy-egy potenciális gyógyszerjelölt vagy étrendi kiegészítő terápiás hatékonyságát.

Uj-lehetosegek-a-rakgyogyitasban02
Egy nemzetközi szakemberekből álló csapat által megtervezett 25 fős betegcsoporton tervezi megvizsgálni, hogy a bevont személyek hány százalékánál idéz elő pozitív választ a készítmény alkalmazása.

Az elmúlt több mint két évtized tudományos munkájának, fejlesztéseinek köszönhetően Magyarországon már rendelkezésre áll az az új lehetőség a rákgyógyításban, azaz a – világon egyedülálló – berendezés, amely a nemzetközi gyógyszergyártási elvárásoknak megfelelően képes előállítani a csökkentett deutériumtartalmú hatóanyagot. Először egy nemzetközi szakemberekből álló csapat által megtervezett 25 fős betegcsoporton tervezi megvizsgálni, hogy a bevont személyek hány százalékánál idéz elő pozitív választ a készítmény alkalmazása, ezt követően tervezik majd meg a kettős vak elrendezésű humán klinikai vizsgálatot a készítmény humán daganatellenes hatékonyságának igazolására. A deutériummegvonás elvén működő gyógyszerek olyan új eszközt adhatnak az onkológusok kezébe, amellyel a mainál lényegesen hatékonyabban kezelhetők a daganatos betegségek, csökkenthető a tumormentessé tett betegek visszaesésének aránya, meggátolható a betegség kiújulása. A deutériumdepléció – napjainkra nemzetközi méretűvé szélesedett – kutatásainak legújabb eredményeit a hazai és külföldi szakemberek konferenciáján május elején ismertetik Budapesten. A konferenciára számos országból várnak előadókat, az Amerikai Egyesült Államoktól Kínáig.

Onkológiai zöld szám, ingyen hívható: 06 80/296- 800 (G. Németh Gy., Napidoktor.hu)

Onkológiai tanácsadás

Bejelentkezés

Kedves Olvasó! Cikkeinket szakemberek, orvosok, gyógyítók és újságírók készítik, azok tájékoztató, ismeretterjesztő jellegűek. A szerzők törekednek a tárgyszerű, hiteles megfogalmazásokra, a terjedelmi korlátok azonban behatárolják az információk mennyiségét, és ezért nem tudnak kimerítő választ adni sok olyan kérdésre, amelyek esetleg felvetődhetnek az olvasóban. Főképpen nem pótolhatják a szakemberekkel való közvetlen kommunikációt, amelyre ezúton is felhívjuk a figyelmet. Ha szükséges, keresse a személyes találkozást, kezdeményezzen közvetlen beszélgetést az orvossal, a szakemberrel: egészségügyi panaszát, kérdéseit mindig beszélje meg velük.
Facebook Hozzászólás
Comments for this post are closed.

Óraátállításról, alvásról otthoni karanténban

Március 29-én hajnali 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat. Az óraátállítás kérdése a korábbi …

Koronavírus – 2020

Tisztelt Pácienseink! A kialakult egészségügyi és járványügyi helyzetre való tekintettel munkatársaink és az Önök …

WSD 2020/és az Alvás éve program Magyarországon

MAGYAR ALVÁS SZÖVETSÉG ÜZENETE Ezúton is megköszönjük mindazok munkáját, akiknek fontos az alvás “ügye” …

Koronavírus

Kórokozó: A 2019 végén Vuhanban kialakult tüdőgyulladás-járvány hátterében álló egy újonnan kialakult, a …

Prosztata probémák

A férfiak húgy-ivarrendszeri problémái között vezető helyet foglalnak el a prosztata betegségei. A leggyakrabban …

Pajzsmirigy problémák okozta meddőség

A meddőség és a pajzsmirigyműködés között szoros kapcsolat áll fent. Sokszor magát a meddőséget pajzsmirigy problémák …