Újévi alvás fogadalmak

Az egészséggel kapcsolatos újévi fogadalmak sorában idéntől ott a helye a jó alvásnak is. A leggyakoribb kívánságok, mint a dohányzásról leszokás, vagy a több mozgás mellé érdemes felvenni az elhatározások listájába a jobb alvást is, amelynek eredményeképpen a fizikai, mentális és érzelmi állapotunk megerősítése a következő hónapokban igencsak kívánatos. Az újévi alvás fogadalom az alapja lehet olyan tartós életmódbeli változásnak, amellyel erősödhet az immunrendszerünk, ellenállóbbá válik a szervezetünk a betegségeknek, és a fizikai erőnlétünk erősödésével hatékonyabbak leszünk a mindennapi tevékenységeinkben.

Az alvási fogadalmak megtartásának kiinduló pontja önmagunk alvás rutinjának a felülvizsgálata, az alváshigiéniai körülmények javítása, például a hálóhely, a matrac, az ágy felülvizsgálata, és mindenekelőtt az elalvási rutin kialakítása, amelynek lényege az azonos időpontban történő elalvás és ébredés. A napi koffein bevitel csökkentése, vagy például az étkezési szokások, különösképp az esti étkezések mennyiségének és minőségének a változtatása is eredményhez vezethet. Olyan egyszerű alvást segítő eszközök használata, mint például a füldugó vagy a szemtakaró alkalmazása, számos esetben meglepő javulást eredményezhet az alvásunkban. Ahhoz, hogy az újévi fogadalmak szokássá alakuljanak, és részeivé váljanak az életünknek, már önmagában elindíthatják az önkontrollt, és annak lehetőségét, hogy a kitűzött célok irányában tudatosan haladjunk.

Magyar Alvás Szövetség

Comments for this post are closed.

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …

Petefészek-ciszta: tünetek, kivizsgálás és kezelési lehetőségek

A petefészek ciszta nagyon gyakori elváltozás, amely legtöbbször ártalmatlan. Ilyenkor egy folyadékkal telt tömlő …

Belement valami a szemembe! Hogyan szedjem ki?

A szemészeti idegen test kivétele egy gyakori, ambulánsan végezhető beavatkozás,amelyet akkor kell elvégezni, ha valamilyen …