Urológián alvászavar elhárítás?

Urológián alvászavar elhárítás?

Alvászavar, alvási apnoe, horkolás, fogcsikorgatás, fogazathiány, látható fogzási zavar gyermekeknél, rendezetlen fogazat, elhízott gyermek/felnőtt, anaemiás küllem, bőrelváltozások, gombás köröm, depresszió, pszichés zavarok, rekedtség, skandáló beszéd, gerinc deformitás, járászavar – gondolná, hogy ezek a panaszok szóba kerülhetnek egy urológiai vizsgálaton? Dr. Varga Imre rendelésén minden bizonnyal.

A szakorvos készülő könyvéből idézünk: „Egyik ügyvéd betegem elmondta, mikor az éjjeli vizeletürítési gondjai felől érdeklődtem, hogy minden éjszaka egy tragédia, mivel nagyon rosszul alszik és így a feleségét sem hagyja aludni. Nappal pedig, ha nem akarja, akkor is elalszik, lépten nyomon. Kérdeztem, hogy ha már nem tud a felesége sem aludni, akkor ő észlelt-e már olyat, hogy horkolások közepette sokáig nem vett levegőt! Azonnal rávágta, hogy igen, és gyakran a felesége felébreszti, mivel szerinte már régen vett levegőt! Megszületett bennem az alvási apnoe-ja miatt a gyanú, és kollégámhoz, barátomhoz irányítottam, aki az alváslaborban kivizsgálta, ezt követően megfelelő terápiában részesítette. Ugyan géppel alszik azóta, de alvászavarral nem kínlódik, és már napközben sem alszik el fáradtan a munkája közben. Egyébként állapota gyógyszerrel egyensúlyban tartható, különösebb urológiai teendőt a kontrollokon kívül nem igényel. (Tehát végső soron az urológián oldódott meg az alvászavara.)” (Részlet dr. Varga Imre kiadás előtt álló, „A holisztikus betegellátás alapkérdései” című könyvéből.)

Szakszerű urológiai vizsgálat a Benyovszky Orvosi Központban!

Online bejelentkezés




Comments for this post are closed.

Mit tegyünk azért, hogy jól aludjunk? Mindent elárult a szakértő!

Sokszor kevés figyelmet fordítunk arra, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat, ami a mai, rohanó világban egyre általánosabb …

Lásson tisztán velünk!

A Látás Hónapja októberben megrendezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének...

A szívinfarktus előjelei

Kockázati tényezők: magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a dohányzás, mozgásszegény életmód …

Mi az allergiás nátha?

Az allergiás nátha (rhinitis allergica) az orr- és melléküregek nyálkahártyájának allergiás reakciója különféle …

Munkahelyi alvásszűrés, kipihent dolgozó

A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő …

A Benyovszky Orvosi Központ és a Magyar Vöröskereszt együttműködése

A népegészségügyi igények alapján szűrővizsgálatok bővítésével, az egészséges életmód, az egészségtudatosság …