Kapcsolatok: alkohol és rák

Kapcsolatok: alkohol és rák

Szakmai körökben bizonyítottnak tekintik, hogy az alkoholizálás a gége-, szájüreg-, garat-, nyelőcső- és májrák vonatkozásában oki tényezőként szerepel. Az alkoholizálással társult rákfélék leggyakoribb típusa a májrák. Az erős krónikus italozás és dohányzás együttesen a szájüregi és nyelvrák kialakulásának kockázatát 15-szörösére, a nyelőcsőrákét pedig 25-szörösére növeli. Ezen kívül jól megalapozott gyanú van arra is, hogy az alkoholfogyasztás nőknél az emlőrák előfordulás gyakoriságát is növeli.

2Az alkoholizmus és az alkoholista fogalmának pontos meghatározása nehéz és a meghatározás kritériumai szerzők szerint elég széles határok között mozognak. Általában úgy tartják, ha az egyén napi alkoholfogyasztása 40 gramm tiszta alkoholnál magasabb, az már alkoholizmusnak minősül. Egy pohár szeszes ital kb. 12 g tiszta alkoholt tartalmaz. Ha a rendszeresen elfogyasztott napi szeszes italok (függetlenül azok jellegétől) összalkohol tartalma 40-80 g között van, mérsékelt, ha pedig 80 g-nál magasabb, az nagyfokú alkoholizmusnak minősül. Ezen mennyiségek egészségkárosító hatása egyénenként változó – egyeseknél már kisebb mennyiség is nagyfokú alkoholizmusnak minősülhet!

Az alkohol egészségkárosító hatása, így a rákos megbetegedések előfordulásának gyakoriságára kifejtett hatása is, lényegében független attól, hogy azt milyen formában (bor, sör, pálinka, whisky stb.) fogyasztják. A szeszes italok elsősorban azon szövetekre fejtenek ki rákkeltő hatást, amelyekkel a fogyasztás során közvetlen érintkezésbe
kerülnek,
vagyis a szájüreg, garat, felső légutak nyálkahártyáján érvényesül elsősorban az alkoholhatás. A májat, ahol az alkohol lebontása, anyagcseréje, feldolgozása történik, a mértéktelen alkoholfogyasztás szintén súlyosan érinti.

3A szeszes italok a nyálkahártyák (garat, szájüreg, nyelőcső, gyomor, bél) sejtjeit irritálva azokat érzékenyebbé teszik más forrásból – például a dohányzásból – származó karcinogén anyagok rákkeltő hatása iránt. Egyértelműen bizonyított, hogy az alkoholfogyasztás fokozza más rákkeltő tényezők hatását is.

Különösen erős egymás rákkeltő hatásának erősítése, ha az alkoholizálás dohányzással társul. Szakmai körökben bizonyítottnak tekintik, hogy az alkoholizálás a gége-, szájüreg-, garat-, nyelőcső- és májrák vonatkozásában oki tényezőként szerepel. Ezenkívül jól megalapozott gyanú van arra is, hogy az alkoholfogyasztás nőknél az emlőrák előfordulás gyakoriságát is növeli.

(Forrás: daganatok.hu)

Az alkoholizmus súlyos függőség, melynek következményei sokfélék lehetnek, és egyik esetben sem pozitívak. Ha Ön vagy a környezetében élők közül bárki küzd hasonló problémákkal, keresse fel orvosi központunk pszichológiai vagy pszichiátriai szakrendelését és találják meg orvosaink szakszerű segítségével a kivezető utat, ebből a problémából.

Kényelmes és gyors online bejelentkezéshez kattintson az alábbi “BEJELENTKEZEM” gombra, vagy tárcsázza az alábbi telefonszámok egyikét:

Bejelentkezés

+36-1/786-3045 | +36-30/336-5161

Comments for this post are closed.

Teljes kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A kardiológiai vizsgálat a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  vérnyomás …

Komplex hasi ultrahang vizsgálat gyermekek számára

A hasi ultrahang konkrétan csak az érintett régióra koncentrál, de ezzel a technológiával gyakorlatilag a gyermek …

Az alvás világnapja magyarországon – 2024

A World Sleep Day/Alvás Nemzetközi Világnapja 2024-ben március 15-e, Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március …

Benőtt köröm – hogyan tovább?

Fájdalmas állapot, amikor a köröm oldalsó széle a bőrbe nő, gyulladást és fertőzést okozva. A benőtt köröm …

Angiológiai vizsgálat, nem csak preventív célból!

Jelenleg vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek. Sok embert nyugtalanít az a tudat, hogy …

Kezdje a tavaszi megújulást pajzsmirigy ultrahang vizsgálattal

Bármilyen felmerülő pajzsmirigybetegség esetén érdemes pajzsmirigy ultrahang vizsgálatot végeztetni. A vizsgálat …