Óraátállítás 2021 – a Magyar Alvás Szövetség állásfoglalása

Március utolsó hétvégéjén, ahogy 42 éve minden tavasszal - megérkezik az óraátállítás. Előbbre kell állítanunk az óráinkat. Egy órával korábban kelni nem mindenki számára tűnik erőfeszítésnek, azonban az átállítást követő hétfői napon megszaporodó balesetekről, szív-érrendszeri halálozásról, és általában 40 perccel kevesebb alvásról…

Óraátállítás. Téli vagy Nyári?

EURÓPAI   ÓRAÁTÁLLÍTÁS Az uniós választásokat követően hamarosan rendeződnek a sorok, és az új vezetés teendői között számos korábban megkezdett nemzetközi program folytatása következik. Az óraátállítás kérdése is napirendre kerül, aminek a hivatalos eltörlését követően azt kell majd…

A Magyar Alvás Szövetség véleménye az Európai Parlament óraátállítással kapcsolatos felhívására

Az óraátállításról Európai Unióban és világszerte több mint 60 országban alkalmazott, gazdasági ágazatra gyakorolt hatása ismert és meggyőző. Az emberi szervezetre gyakorolt hatását illetően azonban az egészségkutatásoknak azokkal az irányzataival ért egyet, amelyek szerint a nyári időszámítás…

Sok férfit érint – fitymaszűkület és a rövid fitymafék

A fitymaszűkület és a rövid fitymafék sok férfi életét megnehezíti, mégis kevesen mernek róla beszélni. Gyakran …

Mi az a petefészek-gyulladás és miért fontos időben felismerni?

A petefészek gyulladás (gyakran a kismedencei gyulladás része) a petefészkeket, a petevezetéket és a méh körüli …

Nemzetközi szintre lépett a Magyar Alvás Szövetség

Fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai alváskutatás és ismeretterjesztés.  A Magyar Alvás Szövetség rangos nemzetközi …

Hogyan mérjük helyesen a vérnyomást?

A vérnyomás mérésének helyes technikája kulcsfontosságú a pontos eredmények eléréséhez és a magas vérnyomás …

Amikor a fejfájás és a rossz hangulat együtt jelentkezik

Sokan tapasztalják, hogy a gyakori fejfájás és a tartósan romló hangulat egyszerre jelenik meg az életükben. Elsőre …

Méhpolip: jóindulatú elváltozás vagy rejtett kockázat?

A nőgyógyászati polipok általában jóindulatú kinövések, ritkán tartalmazhatnak rendellenes sejteket vagy rosszindulatúvá …