Prosztata – amikor számít a méret

A prosztata méretének megváltozásából eredő panaszokkal a kór előrehaladtával egyre több férfi küzd. Sajnos a panaszok kialakulásának az elején, vizsgálatok nélkül nem jelenthető ki, hogy ezt időskori nagyobbodás, vagy esetleg daganat okozza.

Melyek azok a tünetek, amelyek a prosztata megnagyobbodásából adódnak:

  • A vizelet egyre vékonyabb sugárban távozik a húgycsőből, esetenként a vizelet megakad, majd kis várakozás után újraindul.
  • A vizelet indulására várni kell.
  • Egyre kevesebb vizelet ürül egy alkalommal, ezzel együtt a hólyag nem ürül ki teljesen. A napi átlag 2 liter vizeletet nem a szokásos hét alkalommal, hanem akár húsz vizeléssel tud csak kiürülni a hólyagból. A szinte óránkénti vizelés alvási, pihenési problémákat okoz.
  • A vizelés végén utócsepegés van.

Amennyiben jóindulatú prosztatanagyobbodásról van szó, kezelésként gyógyszereket javasol az orvos, de felmerülhet műtéti megoldás, esetleg állandó katéter behelyezése is. Rosszindulatú elváltozás esetén azonban a késlekedés végzetes lehet, ilyen esetben a minél korábbi diagnózis életet menthet.

Ne hagyja magát befolyásolni a recept nélkül kapható gyógyhatású készítmény reklámaitól! Természetesen ezeknek a szereknek is megvannak a terápiás palettán a helyük, de nem szabad elfelejteni, hogy csak szakorvosi vizsgálat után szabad ezeket alkalmazni.

A vizsgálat menete

Urológiai vizsgálat előtt érdemes a vizeletet tartogatni, mivel így a húgyhólyag ultrahanggal megtekinthetővé válik, valamint a vizeletürítés és a vizelet maga is vizsgálhatóvá válik. Kérjük, a korábbi orvosi (urológiai és nem urológiai) papírjait hozza magával, készítsen listát az aktuálisan szedett gyógyszereiről, az esetleges gyógyszerérzékenységéről. Az urológiai fizikális vizsgálat részei a has és a vesetájék, valamint nemi szervek megtekintése, tapintása, hiszen a gyakorlott urológus a beteg számára nem feltűnő eltérést is észreveheti. Ezt követően – amennyiben szükséges – szakorvosunk ultrahanggal is megvizsgálja Önt, majd a diagnózis illetve a szükséges kezelést részletesen egyezteti Önnel.


Bejelentkezés


Comments for this post are closed.

Hormonális vagy hormonmentes spirál – Melyik a jó választás?

Ha elege van a napi tablettaszedésből, és évekre előre szeretne gondoskodni a védekezésről...

Ön mikor volt utoljára PSA-vizsgálaton?

November világszerte a férfiegészség hónapja, amikor a figyelem a prosztata egészségére irányul. Ilyenkor sokan …

Emlő- és hónalj ultrahang – a korai felismerés kulcsa

Az emlő- és hónalj ultrahang ma már nem csupán diagnosztikai vizsgálat, hanem a női egészségmegőrzés alapvető …

Viszlát nehézláb-érzés – visszerek kezelése szkleroterápiával

Egyre többen küzdenek visszértágulatokkal és seprűvénákkal: a nehézláb-érzés, feszülés, éjszakai görcsök …

Nemi herpesz – Megelőzés és/vagy kezelés?

A nemi betegségek tekintetében az ember megtesz minden tőle telhetőt, hogy védekezzen ellenük. Azonban azt is érdemes …

Sok férfit érint – fitymaszűkület és a rövid fitymafék

A fitymaszűkület és a rövid fitymafék sok férfi életét megnehezíti, mégis kevesen mernek róla beszélni. Gyakran …