Dr. Hullám István PhD<span> pszichiáter, neurológus</span>

Dr. Hullám István PhD pszichiáter, neurológus

Dr. Hullám István pszichiáter, neurológus főorvosként erősíti a Benyovszky Orvosi Központ csapatát. Doktori tanulmányai során (2001-2005) modellt dolgozott ki a pszichikai és élettani funkciókra ható különböző szintű stresszterheléseknek az információkezelési mechanizmusokra gyakorolt hatásaira és a kiváltódó magatartásválaszok jobb megértésére.

1971-77 között szerezte meg orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, mely mellett letette pszichiátriai (1984) és neurológiai (1988) szakvizsgáját. Honvéd ösztöndíjasként végzett, majd 4 évig csapatorvosként tejesített szolgálatot. 1981-től a MH Központi Honvédkórház Szakorvosi Szűrőcsoportjában, illetve a Pszichiátriai osztályon dolgozott alorvosként. 1989-től a BM Központi Kórház és Intézményei Mentálhigiénés Osztályán folytatta gyógyító és tudományos munkáját.

Rendszeresen részt vett szakmai továbbképzésekben önismereti, relaxációs és pszichodráma csoport kiképzéseken.

  • 2005-ben szerezte meg PhD fokozatát a Zrínyi Miklós Nemzetvédemi Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskolájában. A BM Központi Kórház Mentálhigiénés Osztályának főorvosaként 2004-ig folyamatosan részt vett az orvostanhallgatók és pszichológushallgatók gyakorlati oktatásán. Felsőoktatásban 1998-ban kezdett oktatási tevékenységet, 2005-től főiskolai docensi, 2007-től főiskolai tanári besorolásban. 2009 októberétől kerültem a Hadtudományi Kar, Védelem Egészségügyi Intézete állományába.
  • Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karai Doktori Iskoláinak oktatójaként, illetve tudományos témavezetőjeként tevékenykedik.
  • 2007 óta tagja az MTA Köztestületének, 2009-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Bizottsága, Jövőkutatási Tudományos Albizottságában végzi tudományos tevékenységét. Egyetemi oktatói munkája mellett pszichiáter és neurológus szakorvosként folyamatosan végzi járóbetegellátást privát szakrendelés formájában.

Online bejelentkezés



Comments for this post are closed.

Láss úgy mint egy sas!

A Látás Hónapja októberben megemlékezésre kerülő kampány, amelynek célja a szem egészségének és a látás fontosságának …

Nehezített orrlégzés, nem múló orrdugulás? Biztos megoldás!

Elhúzódó orrdugulás, gyakori orrfolyás és orrvérzés, nehezített orrlégzés, orrpolip, arcüreggyulladás, deviált …

Bőrünk amelyben élünk!

A bőrgyulladás egy gyakori bőrbetegség, amely számos különböző típusban jelentkezhet. A leggyakoribb típusok közé …

Fogyás és akupunktúra

Az akupunktúra több ezer éves keleti gyógyászati módszer, amely a test energiavonalainak, a meridiánoknak stimulálásával …

Moxa vagy köpölyözés?

A moxaterápia és a köpölyözés a hagyományos kínai orvoslás (TCM) két ősi terápiája. Mindkettő a test energiaáramlását, …

Hasi és kismedence ultrahangvizsgálat

A hasi és kismedence ultrahang vizsgálat nagyon sokféle információt nyújthat az érintett szervekről. Az orvos megfigyelheti …