Címke: <span>urológus</span>

Dr. Módos Orsolya PhD urológus

Egyetemi tanulmányaim kezdetétől már urológiai osztályon és műtőben dolgoztam, ezen felül tudományos diákköri munkát is végeztem a húgyhólyag daganat radikális sebészeti ellátásának témakörében. 2014 és 2017 között Ph.D. tanulmányaimat folytattam, mely mellett továbbra is aktívan részt vettem…

Dr. Szalontai János urológus

1987-ben született Veszprémben, a Lovassy László Gimnázium angol tagozatán érettségizett. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett orvosdoktori diplomát 2013-ban. Egyetemi tanulmányai alatta a Biofizika Intézetben és az Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetben végzett tudományos diákköri munkát.…

Dr. Banyó Tamás urológus

A vizsgálatot minden esetben a páciens kikérdezésével kezdem, amelyet fizikális vizsgálat, szükség esetén pedig ultrahang követ. Amennyiben ezek a vizsgálatok nem vezetnek eredményre, egyéb kivizsgálásokra utalom be pácienseimet. (tovább…)

Prof. Dr. Répássy Dénes patológus, urológus szakorvos

Prof. Dr. Répássy Dénes országosan elismert urológiai szakorvos, eddigi magas szintű szakmai tevékenységét számos elismerés, kitüntetés bizonyítja. Kiváló ember és orvos, aki kiemelten fontosnak tartja a folyamatos szakmai fejlődés mellett a beteg-orvos kapcsolatban az őszinteséget, bizalmat, és…

Moxa vagy köpölyözés?

A moxaterápia és a köpölyözés a hagyományos kínai orvoslás (TCM) két ősi terápiája. Mindkettő a test energiaáramlását, …

Hasi és kismedence ultrahangvizsgálat

A hasi és kismedence ultrahang vizsgálat nagyon sokféle információt nyújthat az érintett szervekről. Az orvos megfigyelheti …

Szívultrahang Teljes Kardiológiával

A kardiológiai szűrés rendkívül fontos mindkét nem esetén, mert segít azonosítani az esetleges szívproblémákat, …

Prosztata – amikor számít a méret

A prosztata méretének megváltozásából eredő panaszokkal a kór előrehaladtával egyre több férfi küzd. Sajnos …

Mesterséges intelligencia a jó alvásért

Az életmódhoz kapcsolódó mesterséges intelligencia alkalmazások egyre szélesebb körben...

Duzzanat, fájdalom, ülési nehézség? Van megoldás!

Azoknak, akik aranyérrel vagy más végbél- és végbél körüli problémákkal küzdenek, vagy egészségmegőrzés és …