Kezdődjön az Új Év – 2018!
Január 1. Ezen a napon régen szokás volt újévi jókívánságokat mondani házról házra járva, amiért a háziak almával, dióval kínálták a köszöntőket. Újévkor az egész év sikerét igyekeztek biztosítani különféle kellemes dolgok végzésével. Azt gondolták, hogy ami újév napján történik az emberrel, vagy amit cselekszik, az egész évben ismétlődni fog. Aki újévkor korán reggel megmosakodott a kútnál, az egész évben friss volt. Aki pedig hajnalban elsőként húzott vizet a kútból, az szerencsét hozó „aranyvizet” merített, amiből a családtagokat is megitatták. Nagyon fontos volt a jó cselekedet az év első napján. Ugyanakkor sokféle tiltás is létezett.
Előírások, tilalmak:
- baromfievés tilalma – elkaparná, kikaparná a szerencsét a házból
- bab, lencse, borsó, rizs fogyasztása – sok pénzt hoz a házba
- az első látogató férfi legyen, mert az hozza a szerencsét
Jóslások:
- amelyik leánynak először viszi el a kutya a kocsonyacsontját, az megy leghamarabb férjhez
- ha csillagos az ég, rövid lesz a tél
- ha piros a hajnal, szeles lesz az esztendő
- hideg északi szél esetén hosszú, kemény télre számíthatunk
- ha olvadni kezd, sok bor terem
De mit is csináljunk, hogy az Új Évet valóban megújulva kezdjük? Egy gyors méregtelenítés mindig hatékony módszer a jó(bb) közérzetünk érdekében!
Igyon sok kefirt vagy joghurtot, mert a benne lévő probiotikumoknak köszönhetően segít helyreállítani a bélflóra egyensúlyát, ezáltal felgyorsítja az emésztést, így a mérgek könnyebben kiürülnek a szervezetből.
Étrendjébe iktassa be a káposztafélék közül az Önnek legszimpatikusabbat, mert kiváló méregtelenítőek. Felpörgetik az anyagcsere-folyamatokat, illetve rengeteg C-vitamint tartalmaznak, ami semlegesíti az alkoholból származó méreganyagokat.
Bizonyára Ön is jól ismer a fokhagyma fertőtlenítő hatását!, segítségével helyreállíthatod a bélflóra egyensúlyát, illetve a tápanyagok felszívódását is gyorsíthatod.
És azt tudta, hogy a citrom C-vitamin-tartalmának és a benne lévő savaknak köszönhetően a mérgeket rekordidő alatt lebontja, illetve kimossa a szervezetből? Fogyasszon az év első napjaiban sok szénsavmentes ásványvizet – citrommal ízesítve.
De ne feledje, hogy a gyömbér nemcsak a méreganyagok semlegesítésében működik közre, hanem az émelygést is megszünteti. Reszelje a friss gyömbért mézes teába, és fogyassza a nap során bőséggel! …..
… illetve a céklával megkönnyítheti a máj és az epehólyag munkáját, így a szervezete gyorsabban le tudja bontani a még benne lévő alkoholt.
Végül, talán a legszimpatikusabb és a legkönnyebben alkalmazható méregtelenítő étel: az alma. Magas tápanyag- és rosttartalmának köszönhetően az emésztési folyamatok felgyorsulnak, így a salakanyagok lényegesen gyorsabban távoznak a szervezetből.
Amennyiben mégtöbb személyre szabott táplálkozási tanácsot szeretne, keresse fel diabetológiai és dietetikai szakrendeléseinket.