Ingyenes könyv daganatos betegeknek

Országszerte ingyenesen juthatnak hozzá a betegek ahhoz a könyvhöz, amely 243 oldalon foglal össze csaknem minden tudnivalót, ami a veserákról, a húgyhólyagrákról, a prosztatarákról és a hererákról betegként vagy beteget segítő családtagként felmerülhet. Közérthetően megfogalmazott, részletes választ…

Alvásciklus és a belső óra – videó

Manapság az iskola, munka és egyéb tennivalóink mellett legtöbbünk csak remélheti, hogy marad ideje az ajánlott nyolc órás alvásra. Testünk belső óráját tanulmányozva, Jessa Gamble (egy díjnyertes oxfordi író) meglepő és alapvető pihenési programunkat ismerteti, melyre mindannyiunknak oda…

Fertőző betegségek 2016

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a Magyar Nemzet által ismertetett – legfrissebb, bejelentett fertőző megbetegedéseket összegző adatai szerint a 2015-ös 43 után 2016-ban már 53 AIDS-es beteget jelentettek, és 228 új HIV-fertőzött volt az országban. A…

Gyulladásos derékfájdalom

A betegséget sajnos nagyon kevés orvos tartja immunmediált, azaz több szervet érintő gyulladásos betegségnek, és esetenként a szakorvosok is csak a saját szakterületüket érintő panaszokkal-tünetekkel foglalkoznak, így a beteg csak komoly késéssel kapja meg a megfelelő kezelést.…

Figyeljünk testünk jelzéseire nyáron is! – Nagylabor vérvételi csomag

A nyár a kikapcsolódás, utazás és feltöltődés időszaka – de ne felejtsük el: ilyenkor sem áll meg a szervezetünk …

Amikor beköszönt a forró napsütés

A napfény, a meleg és a nedvesség ideális környezetet teremthetnek nemcsak szép élményeknek, hanem bőrproblémáknak …

Tünetmentes STD férfiaknál

A nemi úton terjedő fertőzésekre (STD) sokan még mindig úgy gondolnak, mint látványos, fájdalmas tünetekkel járó …

Komplex kardiológiai kivizsgálás szívultrahang vizsgálattal!

A komplex kardiológiai kivizsgálás a szívritmus zavarok, a szívbillentyű betegségek, a szívelégtelenség, a magas  …

Ne érje be kevesebbel – Éves Nőgyógyászati Szűrés

Az Éves Nőgyógyászati Szűrés rendkívül fontos a női egészségémegőrzés szempontjából. Ezen vizsgálat során …

Korai stádiumban sikerrel gyógyítható a prosztatarák

A prosztatarák is azon betegségek közé tartozik, amelyek a korai fázisban még tünetmentesek. A később jelentkező …